18:55
Magyar nyelven is fut a BERT algoritmus

BERT algoritmus MagyarországonDanny Sullivan Twitteren jelentette be, hogy az angol után 70 másik nyelven köztük magyar nyelven is fut már a BERT algoritmus. És hogy mi az a BERT algoritmus? A Google hivatalos közleménye szerint: ” talán a legnagyobb lépés a keresés történetében“.

Érdekes módon Danny Sullivan sem tudott róla, hogy az angol után a többi nyelven is elindították a BERT algoritmus. Egy felhasználói kérdésre a Twitteren azt írta, hogy csak angol nyelven fut egyelőre, majd röviddel ez után korrigálta magát és bejelentette, hogy 70 másik nyelven is él az algoritmus. De mi is az a BERT algoritmus?

A Google hivatalos blogoldalán jelentette be, még október 25-én hogy óriási algoritmusfrissítést hajtott végre. A hivatalos közlemény úgy fogalmaz, hogy: ”talán a legnagyobb lépés a keresés történetében”. A bejelentés súlyát mutatja, hogy azt nem a webmester blogon jelentették be, hanem a hivatalos Google blogon, mégpedig a Google alelnöke.

Lássuk a részleteket!

„A legnagyobb ugrás előre az elmúlt öt évben, és az internetes keresés egyik legnagyobb lépése.” így fogalmaz a Google hivatalos blogoldala. A nemzetközi lefuttatása az algoritmusnak ezen a héten vette kezdetét. A francia LeMonde információi szerint egészen pontosan december 9-én, tehát a hétfői napon. az egyelőre nem világos, hogy lefutott-e már, de vélhetően nem, mivel az angol bevezetése is hosszabb időszakra elhúzódott.

A hivatalos BERT-algoritmus elnevezés lényege, hogy a Google egy olyan algoritmust dolgozott ki, amellyel emberszerűbben tudják értelmezni a felhasználói kereséseket. A mostani algoritmus minden tizedik felhasználói keresést érinti és ez azt jelenti, hogy a hatás erősebb, mint a legerősebb Panda és Pingvin algoritmusok voltak. Vélhetően a valaha volt legnagyobb hatással járó algoritmusfrissítésről beszélhetünk a Google történetében.

 

Danny Sullivan szerint angol nyelven 10%-át érinti a kereséseknek, az egyes nyelveken azonban eltérő a hatás 1-10% közötti.

Amit a BERT algoritmusról tudni lehet

A legfontosabbak:

  • az algoritmusfrissítés kihat a bővített kivonatokra is
  • a BERT-algoritmus mesterséges intelligencián alapuló algoritmus, akárcsak a Rank Brain algoritmus volt korábban
  • A BERT a neurális hálózatokon alapuló mélytanulásos technikára épült, amely a nyelv jobb megértését teszi lehetővé. A BERT-et egyébként a Google a tavalyi évben nyílt forráskódúvá tette.

A lényeg, hogy azáltal, hogy a Google jobban megérti a felhasználók keresési szándékát jobb minőségű találati listát tud nyújtani nekik. Magyarán a kérdésükre pontosabb választ tud adni.

A Google erre egy példát is hozott. Az alábbi keresés: “2019 brazil traveler to usa need a visa” esetében a „to” szócska igen fontos. Korábban a Google ezt úgy értelmezte, hogy amerikaiak akarnak Brazíliába menni, most már érti, hogy a felhasználó szándéka nem ez, hanem éppen ezzel ellentétes. A Search Engine Land cikkében több hasonló példa is olvasható.

  • A BERT betűszavakból adódik össze: BERT: Bidirectional Encoder Representations from Transformers
  • A BERT lehetővé teszi, hogy a Google jobban megértse a felhasználói kereséseket és megértse, hogy adott kereséshez milyen találat illik jobban. Mindez azáltal, hogy jobban megérti a nyelv finomságait
  • A BERT frissítés nagyon erőteljes hatású lesz, a keresések 10%-át érinti és „A legnagyobb ugrás előre az elmúlt öt évben, és az internetes keresés egyik legnagyobb lépése.”
  • A Google nyilatkozata szerint a BERT-algoritmust széleskörűen tesztelték és véleményük szerint nagy előrelépést hoz az új algoritmus
  • A BERT algoritmus nem váltja le a Rank Brain, vagy más mesterséges intelligencián alapuló algoritmus, hanem azokat kiegészíti, olykor helyettesíti. A Google magyarázata szerint egy felhasználói keresésénél több módszerrel elemzik azt, például figyelik, hogy lehetséges-e, hogy van elütés a felhasználói keresésben, vagy értelmezhető-e a szó valaminek a szinonimájaként, és így tovább. Ezek együttesen dolgoznak és értelmezik a nyelvet.

Bár a Google óriási hatásról beszél, az angolnyelvű SEO szakemberek egyelőre nem észleltek drasztikus helyezés és forgalom-átrendeződést. Az én tippem az, hogy az új algoritmus nem az egyértelmű fő kulcsszavak helyezéseit érinti elsősorban, hanem a rengeteg long tail keresésre van hatása.

A SEO szakma a RankBrain algoritmust sem észlelte igazán, és most is csak kis-közepes algoritmusmódosítást tippeltek.

Mindez arra mutat, hogy a BERT-algoritmusra nem lehet optimalizálni. Minél jobb tartalmat kell készíteni, ami kiszolgálja a felhasználót, hiszen a BERT segítségével a Google pontosabban vezeti majd a felhasználót az adott oldalra.

Miért fontos mindez mégis? Nos, a Google szerint az elmúlt 5 évének legnagyobb frissítéséről van szó, és a legnagyobb hatású változásról a keresés történetében. Ez nem apróság.

A Google hivatalos bejelentése szerint a BERT algoritmus angol nyelven kezd el dolgozni, de a BERT képes arra, hogy az angol nyelvterületen tanultakat más nyelvekre is alkalmazza. Vélhetően ez a tanulási folyamat gyorsabb volt a vártnál, ezért kerülhetett sor a bevezetésére a vártnál hamarabb a többi nyelven is.

Mi a teendőm?

Egyelőre nehéz megmondani van e teendője annak, aki keresőoptimalizálási szempontból figyel oda a BERT algoritmusra. A BERT arról szól, hogy a Google jobban megérti a weboldalon a szöveget és jobban megérti a felhasználói kereséseket is.

Véleményem szerint ennek az lesz az eredménye, hogy jobb minőségű látogatókat hoz a weboldaladra, jobb lesz a konverziós arány, és az oldalon eltöltött idő és javul a visszafordulási arány is.

Még tovább erősödik a jó minőségű szöveges tartalmak szerepe, és tovább csökken a rossz értelemben vett túloptimalizált kulcsszóval tömködött szövegek jelentősége.

Összességében javulhat a találati lista minősége.

Forgalomban nem várok radikális változásokat, bár ebben tévedhetek, mert azt gondolom a long tailek egy részét elveszítjük, máshol viszont nyerünk, de összességében a látogatók jobb minőségűek lesznek.
A fő kulcsszavak helyezéseiben viszont nem várok nagy változást.

Vélhetően kell minimum 1-2 hét mire érdemben látni fogjuk a BERT hatását. És mivel egy öntanuló rendszerről van szó, vélhetően nem egyszeri futásról van szó, hanem folyamatos finomítgatásról. A BERT algoritmus állandó szereplője lesz most már a magyar internetes keresésnek is.

Megtekintések száma: 103 | Hozzáadta:: iceman | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 0
avatar